Tisztelettel Köszöntök Minden Kedves Lovastúrázni Vágyó Jóbarátot!

Nevem Koczka Béla, több mint 12 éve szervezek erdélyi lovastúrákat, több mint tízezer km-t tettem meg ezalatt, Erdély hegyei között, lóháton. Ezen évek alatt számos, kedves lovas emberrel túráztam, akik közül a legidősebb több mint 70 éves volt, a legfiatalabb alig volt 3 éves. Az üzenet, amit évek óta átadni szeretnék az, hogy a lovastúrázás nem kíván különösebb képességeket, szinte mindenki képes rá. Eddig mindenféle tudásszinthez és igényhez megtaláltuk a megfelelő módszert, felszerelést és lovat. Ezután is ezt szeretnénk tenni, megmutatni vendégeinknek, hogy  sokkal többet tudnak lovon ülve túrázni, mint valaha is hitték volna!

image-placeholder.png
Csinód felé félúton
Aki eljön hozzánk, megismerhet meg egy szinte érintetlen természeti világot, megismerheti a mai erdélyi munkalovakat, 200 km-t lovagolhat a legendás magyar fa-és huszárnyeregben, vagy hajthat helyi lovas szekéren ülve.


image-placeholder.png
Az első 50 km vezetéklovon

A lovastúráztatási szokásokkal ellentétben, mi kezdő lovasokat is szívesen fogadunk, számukra speciális, vezetéklovas túrákat szervezünk. Összességében lovaink idomítottságának köszönhetően kezdő, közepes lovas tudás már elegendő a túráinkon való részvételhez. A csoportok összeállításánál természetesen figyelembe vesszük a lovas tudás mértékét.
Amit kínálunk:
  • 6 napos lovas túra ősi, természeti környezetben

  • kíséret és útmutatás

  • lovak, teljes túrafelszereléssel

  • erdélyi ételek és italok

  • vendégház fürdőszobával

  • egyedi szálláslehetőség, baráti közösségeknek, családoknak

Amit hozni kell:
  • lovaglásra alkalmas ruházat

  • bakancs, lovas cipő, lábszárvédő (csizma nem alkalmas)

  • esőkabát

  • meleg ruházat (jó idő esetén is reggel este hűvös van)

  • hálózsák

  • érvényes balesetbiztosítás, eu-s tajkártya

A túra kiinduló pontja:

Az Úz-völgyében található Csinód falucska.
Csinód Budapesttől 700 km, Csíkszeredától 30 km-re található, a Kárpátok kanyarulatában, az egykori Csíkszék és Kászonszék határvidékén. Körülbelül kétszáz lakója szinte kivétel nélkül magyarul beszél, mint ahogy a környező székely falvakban is. Van kis iskolája, temploma, boltja - a léptéknek megfelelő méretű. A 15 km-re található Csíkszentmártonból vezet fel hozzá az egyetlen autóval járható út.


image-14496-231_f44e20.jpg?1448812842405
Csinódi szállás
Csinód
Csángó falu, az emberi akarat és helytállás eleven történelmi példája. Itt egy udvaron belül találhatjuk meg a száz éves csűrt, amit még a dédnagyapa állított össze saját kezével faragott faszögekkel és az emeletes házikót, amit már a későbbi generációk tornyoztak fel a mai magasságba. Nagyjából 1100 méter plusz egy emelet.
A helységnevek - Lesőd, Őrház - az egykori történelmi feladatról árulkodnak. Innen már csak egy ugrás az ezer éves határ, ahol átvonult török, tatár, osztrák, német, román, orosz és ki tudja még hány náció. Mindazok, akiket ide űzött a szerzési vágy, Erdély kincsei, a történelem maga, vagy csak a bevonulási parancs, a szigorú káplár vagy szoldateszka. Csinód történelme nem a TÖRTÉNELEM történelme, hanem az élni akaró kisemberek történelme.
Itt vertünk tanyát mi is, és nyaranként itt állítunk "nyári szállást". Ez a szállás áll egy háromosztatú csángó parasztházból és egy mongol jurtából. Vendégeink érdeklődésüknek megfelelően hálhatnak a "félkomfortos" házban vagy a jurtában. A félkomfort itt kádas és zuhanyzós fürdőszobát, vidéki igényeknek megfelelő konyhát, kényelmes szobát jelent, udvari wc-vel.

Ételeinkről:

Nálunk alig van olyan növény, fű, fa, virág, aminek ne lenne meg a maga különleges szerepe az erdélyi konyhában.
Jellegzetes erdélyi húsételek a tokányok és vetrecék amiknek előállításában nagy jártasságot szereztünk. A környékbeli asszonyok folyamatosan ellátnak minket saját készítésű, friss juh-. tehén- és kecsketejből készült házi sajttal, tejtermékekkel.
Olyan különlegességekkel csiklandottuk itt már az ínyünket, mint az égerfa kéregben sült sajt, pisztráng nyárson!
Gombák, amiket a falubeliek adtak „csak úgy”, kóstolásra, amiknek Erdélyen kívüli árát, átlag magyar polgár el sem hinné, mert 7-8ezer Ft kilója!
A köménymagot, amivel a köményes pálinkát vegyítettük, és a marhapörköltet ízesítettük, az erdő szélén szedtük, csak úgy, mint a mentát a reggeli teához, vagy a kakukkfüvet, lestyánt és a csombort a sültekhez. A házi tojásnak olyan a sárgája, hogy a Napra lehet nézni, de arra nem, és a tejfölbe már többször beletört a szedéshez használt kanál!
Olyan ízek, olyan illatok, amiket csak olyan (biotermékekben) találhatunk meg, amiket itt a hegyen, 100éve természetes módon állítanak elő.
A természet közeli biogazdálkodás, itt nem pár éve, divatból kezdődött, hanem több száz éve MÉG BE SEM FEJEZŐDÖTT!!
image-14996-P1010136.w640.JPG?1449167994132
Parázsonsült csirkecomb kakukkfüves barnamártással,pityókával
image-14506-Kép_159.w640.jpg?1449168344160
Frissen vágott cocakaraj csomboros pácban, tárcsán sütve